Ennek se adnék címet...

Mi történik akkor, ha az ember egyik legjobb barátja megismeri a másik legjobb barátját. Persze csak is akkor, ha különböző neműek az illetők...Igen az történik, hogy azzal, aki megismertette őket egymással megromlik a kapcsolatuk...Velem már sokszor előfordult ez, na, de most...Tudtam, hogy ez lesz a vége, de azért belül reménykedtem, hogy az egyikük nem ilyen, de úgy tűnik félreismertem, azt akit Húgomnak neveztem...

Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!

A másikban meg nem csalódtam, tőle nem vártam többet...Amúgy se ismerem szerencsére régóta és mostanság nem a legjobb közöttünk a kapcsolat, de valahogy nem hiszem, hogy ez kellett nekem...

Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.