Hihetetlen

De igaz, ma kissé ki voltam a tegnapi nap után. Mondhatni egész éjszaka nem aludtam és folyton csak töprengtem a dolgokon és ma ahogy msn-en beszélgettem számomra fontos emberekkel egyszer csak robbant a bomba. Nagyon készen voltam, ha akkor valaki nekem valami rosszat mond elküldöm az biztos jó messzire és örökre elvesztem, lévén nem szoktam bocsánatot kérni. Így, hát úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha az általam tervezett programban se veszek ma részt. De nem így lett, elkezdtem ismét énekelgetni, betanulni a számokat amiket kell és valahogy elszállt a düh és a harag. Aztán végül úgy döntöttem mégis jobb, ha elmegyek velük hamár én szerveztem az egészet. Eljött: EviMM, Petra, Nellyke, Husi, Ricsi, Gabesz, Ati és a Fáb is, hogy megmondjam az utolsó kettőn nagyon meglepődtem, mert Gabesszel még csak-csak megbeszéltem, mert tavaly is együtt mentünk mi ketten, így gondoltam szólok neki is, na, de Ati meg Fáb... Egyáltalán ki hívta őket és minek? Na mindegy, tehát mi így 9-en elmentünk Andi sírjához és letettük tiszteletünket. Mert mi akik minden nap vandálkodunk és minden hülyeséget csinálunk ilyenre is képesek vagyunk, amit ki se néznek belőlünk. Ez van ezért szeretem én Őket, mert, ha hülyéskedni kell akkor hülyéskedünk, ha pedig segíteni kell akkor segítünk.
Az ilyen pillanatokért érdemes élni.
Egy emberke nagyon is hiányzott onnan, de hát ahogy ez lenni szokott, neki el kellett mennie másik temetőbe... Nem baj, majd holnap a pályán összefutok vele is és hozzuk a szokásos anyja-lánya formát.