Nektek(L)

Néha az ablakban ülve elmerengek azon,
Mi lett volna velem azon a bizonyos napon.
Visszaemlékszek mindenre, jóra, s szépre,
De a rossz emlékek gyakran bekúsznak a képbe.
Elmélkedek, gondolkozok, nevetek és sírok,
Jól tudom fejemben megmarad mindenki, akit bírok.
Eszembe jut néhány emlék, mikor a barátokkal voltam egy napon,
S, abban a pillanatban éreztem, bízhatok bennük vakon.

Aztán a jóból hirtelen a rosszra fordult minden,
Tudnod kell ezt eleinte, én se hittem.
A fellegekből leestem a mélybe,
S nem tudtam időben rálépni a fékre.
Most itt ülök ismét, nem máshol mint a földön,
Hidd el nekem ez néha rosszabb, mint egy börtön.
Hiába mutatom, hogy nincsen semmi baj,
Ez nem így van, még akkor se, ha olvadok, mint a vaj.

Próbálok végre felkelni, de nem megy,
Úgy érzem néha ez a busz is csak úgy elmegy.
Szeretnék újra az lenni, aki voltam,
Tudom, hogy ti nem hagytok benne a rosszban.
Ha most olvasod-e pár sort, hamar rájöhetsz,
Te is azok között vagy, aki nem megkövez.
Segítesz, bízol és mellettem maradsz,
Képzeld el, ezt most nem egy panasz.

Remélem hamar ráébredsz arra,
Hogy te azon kevesek között vagy, aki mellettem maradna.
Én egyszerűen nem kérek mást, csak egy kis időt,
Hogy végre meglássam ki az, aki engem kinőtt.
Rá kell jönnöm magamtól néhány dologra,
Nem szeretnék lejutni a mennyből a pokolba.
Szeretném, ha tudnád, hogy fontos vagy nekem,
S nem hagyom soha, hogy veled bármi baj legyen.

Egyszerűen szeretnék pár szót mondani,
De, ha belekezdek nem tudom könnyeim soha elfojtani.
Arra kérlek a sorok között olvasva vedd végre észre,
Hogy nem vagyok könnyű eset, szükségem van a szépre.
Jóra, rosszra, s néhány szóra,
Ne vedd rossz néven, ha egy ilyen, több, mint pár óra.
Soraimat lezárva szeretném megköszönni,
Hogy figyelsz rám és nem hagysz soha megszökni.