Eléggé sokat gondolkoztam azon, hogy beírjam-e. Hogy kiadjam-e nektek az, ami a napokban "bánt". Nem, nem ez a megfelelő szó, sokkal inkább foglalkoztat. Mert tudom, hogy manapság sokan vagytok olyanok, akik mindennap láttok, beszéltek velem, és olvassátok, amit írok. Aminek persze ÉN örülök, nem kell félreérteni, de mégis, félek, hogy valaki olyan szeme elé jut az egész, aki nekem csak rosszat okoz. De mégis megteszem. Leírom az egészet, akinek pedig kérdése lesz, az úgyis megtalál itt-ott.

Szóval nézzük a dolgot. Bajban vagyok. Nem ez hülye szó megint erre a dologra, de én csak így tudnám jellemezni. Szóval(igen, megint Szóval,na mindegy), azt hiszem kezdek túl sokat érezni. Ami vegyük figyelembe a tényeket, nálam eléggé jó dolognak számít. Örülni kéne, kiugrani a bőrömből, mindenkinek áradozni stb, stb. De nem, ez nem így van, mert nem szabadna így lennie. Jó ez hülyén hangzik stb, de így van. Mert BELÉD nem szabad beléd szeretni. Mindig azt mondom, hogy mindenkivel egyenes vagyok, nyílt, elmondom, hogy mit érzek és ilyenek. De neked nem merem. Félek, félek, hogy elvesztek egy olyan embert, akivel rohadt jól kijövünk. Akivel félelmetes, hogy egyszerre gondolunk ugyanarra, hogy ugyanazokat szeretjük, hogy a gondolkodásunk, az elképzeléseink is ugyanazok. Félek, kimondom, mert tényleg félek. De, ha elmondom neked, hogy mi van, akkor tuti elveszítelek. Tuti összeveszünk, ha pedig nem mondom el mi van csak hirtelen elkezdek más lenni, eltávolodni Tőled, stb, akkor szintúgy ez lesz a vége. Szóval azt hiszem marad ez. Pedig ez így nem jó. Nekem nem, de te úgyse látsz belőle semmit, nem igaz? :S://