Azt hiszem végre.

Elveszett voltam, de az utóbbi pár hónapban kénytelen voltam felnőni. Már nem engedem, hogy a fiúk mondják meg, milyen lány vagyok, és hinni kezdtem magamban. Valahol, útközben, az elveszett, bulizós kiscsaj végleg felnőtt..

Jó nem végleg, csak félig. Tisztában vagyok vele, hogy még elég gyerek vagyok. Elfogadom azt, ha valaki azt mondja rám, hogy még gyerek vagyok. Hiszen az vagyok. De azt hiszem, hogy nem sok korombeli lány mondhatja el azt magáról, ohgy olyan dolgokat él át,mint ebben a pár hónapban nekem sikerült. Mikor a nővérem megszült úgy éreztem mintha nekem is gyerekem született volna. Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint előtte voltunk. Többször beszélünk és többször találkozunk, talán éppen ez a kis csöpség kellett ahhoz, hogy ez így alakuljon.
Belépett az életembe a Tomi is, aki megmutatta nekem, hogy nem mindenki nézi le a lányokat, nem mindenkinek csak arra kellenek, hogy kihasználják őket. Először nem hittem én se el, de tényleg így van, immár 7 hónapja így van és mindennap egyre jobban érzem azt, hogy ez így is lesz. Persze tudom, hogy 17 éves, lassan 18, fejjel az ember ne képzelje azt, hogy minden rendben. Nem szabad álomvilágot felépítenem magam köré. Tudom, tisztában vagyok vele és elfogadom. De azt hiszem most jutottam el arra a pontra, hogy végre elmondhassam, hogy kezdek ismételten helyre állni.
Annak ellenére, hogy a suli itt van, hogy mindennél többet kell tanulnom, mint eddig bármikor, hogy oda kell figyelnem arra mit teszek, mondok. Azt hiszem most jutottam el oda, hogy kiismertem magam, hogy kiegyensúlyozottnak érezzem azt, ami történik velem. Persze nem mondom azt, hogy nincsenek olyan pillanataim mikor üvölteni tudnék, hogy nincsen az, amikor valakit elküldenék a pokolba, de már tisztábban látom át a dolgokat.
És nem, nem fogok senkitől se bocsánatot kérni. Nincsen kedvem olyan emberekkel jópofizni, akik elvettek Tőlem másokat, akik beleásták magukat az én világomba és  még azt se mondták nekem, hogy 'hülye kurva'. Igen, mert nekem még ez is jobban esett volna annál, minthogy elvesznek tőlem valakit. No, de az ilyenen már késő szomorkodni, mint tudjuk egyszer lent, egyszer fent.