Hiányzol.

Igen :/ Ez így van. Akármennyire is szánalmas és gáz, de így van.
Nem is olyan régen felkeltem az éjszaka közepén és kinyitottam a közös füzetünket. Nem is tudom, hogy a képek, vagy az aláírt szövegek voltak azok, amik jobban a földbe tiportak. Talán a kettő együtt.
S mi volt a legnagyobb "csapás"? Hát nem más, minthogy megtaláltam a levelet, amit még Szeptemberben írtam neked. Ahogy olvastam egyből elkapott az érzés, elég "szar" állapotba kerültem. Igen bevallom elbőgtem magamat és nagy harcot vívtam a könnyeimmel.
Az a vicces, hogy az elmúlt 5 hónapban úgy tettem, mintha nem érdekelnének az érzéseim és azt hiszem, nem olyan régen, amikor láttunk Téged, akkor jött ki rajtam minden. Legszarabb mi? Hát az, hogy mostanában egyre többször mászol bele az agyamba, többször is ott vagy az álmomba és újra meg újra kést döföl belém mosolyogva. Értsd ironikusan, de így van. Mosolyogva a szemere hányod, hogy én basztam el. Pontosan jól tudom, hogy így van. Tisztában vagyok vele, hogy saját magamnak ástam meg a síromat, hiszen nézz magadra aztán Rám. Boldog vagy, jól érzed magad, bár a mai napig nem értem minek kellett a tiltás gomb, mert engem rohadtul érdekelne mi van veled. Na meg persze egyik napról hirtelen a másikra? Oké megérteném, ha veszekedtünk volna vagy ilyesmi, de emlékeim szerint apukámról volt szó.
Mindegy ilyenen nem agyalok, de ezt muszáj volt kiírnom. Tudom, hogy nem érdekel, nem olvasod és leszarod magasról. De talán eljut hozzád valahogy...