Na fogadjunk, hogy Te is boldog akarsz lenni! Tanulsz, gürcölsz, nyelsz, s ha néha felbuksz a piszkos habokból, azt hörgöd: a boldogság mindent megér. De nem gyanús egy kicsit a dolog? Mindenki csak dumál a boldogságról, de senki nem boldog. Nem akarnak valamit a nyakadba sózni, ami igazából senkinek nem kell?
Talán még időben találkoztunk, jobb, ha tőlem tudod, hogy a világon a legunalmasabb dolog boldognak lenni. Egy elkeseredett író írta egyszer: a boldogságnak nincs története. Tudja ezt mindenki, akit már megcsapott a boldogság szele. Szindbád a tengerész is úgy kezdi minden történetét, hogy "Bőségben és megelégedettségben éltem egy ideje, mikor megint erőt vett rajtam a kalandvágy". Odüsszeusz története is csak a boldogság-kultusz fényében tűnik a hűség és a hazaszeretet csodálatos eposzának; ki merné a kultúragyalázás kockázata nélkül megkérdezni, hogy "ennek a palinak semmi se jó?" A dramaturgia évezredek óta ugyanaz: mutasd meg, hogyan foszlik semmivé gonosz erők játékaként két egymás kezéből evő boldog ember élete, avagy hogyan üdvözül meg végül hősünk szerelme karjaiban, kikandikálva a The End felirat alól. Persze tudjuk, ha az eposz/film/regény folytatódna, kettőjük közül egyikük biztos megkérdezné: na és ma ki mosogat el? Duzzadt szemű, hüppögő gépírónők és prostituáltak özönlenek ki a mozikból, miután végigasszisztáltak, ahogy a vásznon a milliomos és titkárnője/prostituáltja menybe megy, de azért lelkük legmélyén ők is tudják, hogy a film második része a válásról szólna.
A Boldogság lakatlan kis szigete
Mindenki a boldogságot hajszolja, de a boldogtalanságban érzi biztonságban magát. Különben is a legjobb időtöltés boldogtalannak lenni. Az embernek van célja: boldoggá válni. Na tedd a szívedre a kezed, Te ezt eddig tényleg nem tudtad? Hát mire tanítottak a szüleid?
A "boldogság játszma" (vagyis Életünk) arról szól, hogy mindenre képesek vagyunk a boldogságért, csak boldognak ne kelljen lenni. Találó történet: új lakó érkezik a mennyországba, és két ajtót pillant meg. Az egyik előtt hatalmas tömeg, a másiknál senki. Kérdi Szent Pétert, "mire vár az a sok ember". "Ott lehet előadásokat hallgatni a mennyországról". "És hova vezet a másik ajtó?" "Az bejárat a Mennyországba".
Az életre szóló boldogság játszma sok apró, napjainkat kitöltő, szabadon választható gyakorlatból áll össze. Ezeket a játszmaelemzés, vagy tudományosabban a tranzakcionális analízis (TA) már rég kivesézte. A két alaptézis: ha már megszülettünk, valamit kell kezdeni az időnkkel, továbbá: szükségünk van mások figyelmére. Kezdetben szüleink a szerencsés kiválasztottak, később tágul a szóba jöhető áldozatok köre. Ahogy növögetünk, kis szülői segítséggel mindannyian olyan szerencsétlen sorsot választunk magunknak, amilyet csak tudunk. Persze sok múlik azon, szüleink milyen boldogtalanság-stratégiákat hoztak össze verejtékes munkával. Eric Berne, a játszmaelemzés feltalálója szerint a gyereknevelés valójában egy kiképzés, aminek során elsajátítjuk, hogyan legyünk boldogtalanok. Persze nem érne semmit szüleink áldozatos tevékenysége, ha nem volnának ezek a kis játszmák önmagukban is jutalmazóak. Persze a mi saját, privát boldogtalanságunk eléréséhez rá kell fanyalodjunk szüleink szűkös készletére, de elvileg a kínálat végtelen. Mert sajnos vannak fantáziátlan szülők, akiknek a programja nem vonzó. Pl. a papa részegen mindig kihajítja családját éjszaka a hóba. Ez elsőre izgalmas, másodjára még érdekes, harmadjára már uncsi. Sajnos, kinek mi jut. Gondolom Te sem engedheted meg magadnak, hogy hol egy párizsi, hol egy londoni fogadáson vesszél össze Oscar díjas szeretőddel, és kínáld fel testedet egy luxusjachton végső kétségbeesésedben az első jött-ment, gusztustalan, kéjsóvár milliárdosnak. De a két történetben egy a közös: mindkettő játszma, és mindkettőben az a kérdés tolul önkéntelenül ajkadra: miért hagyja ezt a nő? Hát mert jó szenvedni. Mert jó mártírnak lenni. Mert jó sajnálva lenni. Ráadásul átélheti, hogy ő mennyire jó, hogy mindezt a szenvedést a szeretet nevében mégis eltűri. Hát igen, a rejtett nyereség, ez Berne egyik zseniális felismerése. Ha csöppintünk ehhez még egy kis keresztényi szeretetet a Családügyi minisztérium készletéből, akkor ez abszolút fogyasztható. De nézzük csak, mit kínálhatunk pályakezdőinknek. Először is, lehet választani egy Életjátszmát. Az Életjátszma, vagy Sorskönyv az, ami ellen látszólag egész életedben küzdesz, de valójában azt akarod megvalósítani. Ki tervezné úgy az életét, hogy "először kétszer elválok, majd öngyilkos leszek", vagy van olyan gyerek, aki apukája térdén lovagolva csillogó szemmel azt mondja: "papa, ha nagy leszek, én alkoholista szeretnék lenni". Nem, nem. A poént nem szabad előre lelőni. Pedig a sorskönyv már 10 éves korunkra kialakul, mondhatni, a lapok le vannak osztva. De semmi asztrológia, karma, meg hasonlók. Tulajdonképpen a kialakult személyiség, és a szülök által bevésett bárgyú életigazságok azok, amelyek kijelölik sorsunkat. A napi és életjátszmák mindig duplafenekűek. Egyszerre folyik a játék társadalmi és rejtett pszichológiai síkon. Pl. pénzt adsz a koldusnak. Derék, erényes tett társadalmi síkon. De belül mondjuk, tetszelegsz önmagad előtt, hogy Te milyen nemes lélek vagy, esetleg leckét adsz a többi közönyös járókelőnek is, vagy úgy képzeled, ezzel is gyűjtesz a mennyországba. Ha nem így lenne, mi élvezet volna abban, hogy viszonzatlanul pénzt adsz másoknak. A jó játszmában mindig az a látszat, hogy Te jót akarsz, te szenvedsz, Te áldozatot hozol, valójában pedig kielégülést nyer egy rejtett lelki szükségleted.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése