Utálom ezt az időt. Nem is, pontosítok, utálom, ha esik... Mert nekem tényleg semmi bajom azzal, ha hideg van, mert felöltözök -tök logikus nem? -, de az eső...
Úgy kezdődött minden, hogy már tegnap is a sírás küszöbén ücsörögtem. De csak játszottam vele, mint egy kislány a barbie babájával. És végül a játék volt az erősebb, nem történt semmi, ismét azt mutattam mindenki felé, hogy minden rendben pedig nem így volt. Reggel már tudtam, hogy a mai nap egyszerűen semleges lesz. Szarrá áztam, amíg a Spártól átértem a Kölcseyig szarrá áztam. Pedig volt esernyőm, és mégis hatalmas káromkodás közepette léptem be a suliba, amelyet persze egy tanár is hallott. Leszarom. Ennél nekem már voltak nagyobb problémáim is, és mindig is lesznek.
Az órák lassan teltek. Töri ülve folyamatosan azt éreztem, ahogy bámultam magam elé, hogy most vége mindennek, hogy nem bírom tovább. S mikor rátok néztem tudtam, hogy nem szabad összetörnöm. Egész nap tartottam magam, de nincs semmi se rendben. Nem tudom meddig bírom még, mi lesz velem, de tudom, hogy hamarosan katasztrófa lesz a végeredmény.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése