Őszintén Part II.

Először is szeretném megköszönni a visszajelzéseket. Bár itt nem kaptam, de facebookon, msn-en vagy akár szóban is, olyan emberektől kaptam visszajelzést, akikre nem számítottam volna. A legjobb pedig az, hogy nem sajnálatot, nem kárörvendést vagy lenézést, hanem egyetértést kaptam, ami pedig még inkább "jó kedvre derített".
Nem vagyok egy író, soha nem is voltam az, csupán csak próbálkozom. Történettel, azzal, hogy ide írok, pár bejegyzéssel, nincsen nagyobb célom ezzel, csakhogy a saját "tapasztalataim" által felnyissam kicsit mások szemét is. Talán.
Úgy gondoltam, hogy kell ennek egy folytatás. Mindenképpen beszerettem volna fejezni azt, amit előző bejegyzésemmel elkezdtem, mert abból kihagytam egy fontos részt. Bár futólagosan érintettem a témát, de úgy hiszem, hogy a Barátok sokkal többet érdemelnek pár kusza, indulatokkal teli szónál. A cím nem is jó, nem tudom mennyire kellene egy ilyen helyzetben őszintének lennie az embernek. Igyekszem úgy írni, hogy ne bántsak meg senkit, lesz, aki magára ismer, lesz, aki talán nem, de szerintem most nem is ez a lényeg.

Tehát kezdjük. Előre leszögezném, hogyha mos azt várod, hogy felsorolok pár nevet, hogy velük igenis jóban vagyok, és velük szembe állítok pár számomra hányingert keltő alakot, akkor el vagy kissé tévedve. Nem ez lesz. Egyenlőre még nekem sincs fogalmam róla, hogyan is kezdjem el az egészet, szóval érdekes lesz szépen, érthetően mondatokba foglalni, amit mondani szeretnék.


Mindenkinek vannak barátai. Vannak haverjaid, akiknek  nem mondasz el mindent, akikkel másképpen viselkedsz, mint a többi ember társaságában. Vannak olyan úgynevezett barátaid, akik ha szólnak neked Te egyből ugrasz nekik, de mikor neked kell valaki akkor máris van jobb dolguk nálad. Vannak érdekbarátok, akiket csak azért tartasz, hogy kihasználd őket, hogy saját magadnak jót tegyél, de te semmi pénzért se tennél meg nekik semmit. És vannak azok a barátok, akiknek elmondhatod a gondjaidat, akik látják rajtad, ha baj van, akiknek segítesz  ha kell nekik.
Nos, nekem azt hiszem mindegyikből van legalább egy ilyen ember. Nem, még mindig nem sorolom fel, hogy ki hova tartozik. Szerintem inkább elmondok pár általános történetet.

Szóval én olyan ember voltam mindig, aki ragaszkodik. Soha nem tartottam senkit se a legjobb barátnőmnek, mert hülyeségnek éreztem ezt az egészet. Próbáltam mindig mindenkivel egy szintet megütni a kapcsolatunkban és igyekeztem, hogy ennél ne kerüljünk soha lejjebb. Persze az élet mindig úgy hozza, hogy elveszítesz magad mellől embereket, de megtanultam, hogy ilyenkor se szabad kétségbeesni, mert mindig van valaki, akire számíthatsz. Nem is tudom miért, de én alapjában véve a fiúkkal mindig is sokkal jobban kijöttem, mint a lányokkal. Talán azért, mert érdekelt a foci, a forma1, képben voltam a számítógépekkel, a programokkal. Talán azért, mert soha nem voltam az a cicababa, aki képes lenne órákon át a hajáról, a műkörméről, vagy a sminkjéről csevegni, nem tudom. Egyszerűen mindig is így volt, ami talán néha lehetett volna előny is.
Közvetlen vagyok. Legalábbis mások azt szokták mondani, hogy szeretik a közvetlenségem, hogy mindig mosolyogni látnak. Persze azt nem tudják sokan, hogy ennek mi áll a hátterében, de ha nem gáz, ezt most inkább nem fejteném ki. Talán, majd, egyszer. Közvetlenségemnek köszönhetően mondhatni sok barátom van, igen csak mondhatni, ugyanis én nem így érzem. Nekem a barátság nem azokat a felszínes kapcsolatokat jelentik, amikor valaki körülbelül 2 havonta megkérdezi tőlem, hogy jól vagyok-e, vagy éppenséggel nem tudom valakinek a számát, vagy ilyenek. Nekem egy barát olyan, akivel el tudok beszélgetni, akinek ha tudok segítek, aki ha kell segít - de ezt már mondtam.- Azonban én - akár látszik, akár nem- megválogatom a barátaimat. Nincs közöttük olyan, aki mindent tudna rólam ugyanis sikerült már padlót fognom, és veszítenem egyszer azzal, hogy egy valaki  tudott rólam mindent, aztán egyszer csak  tálalt. Én pedig köszönöm ebből többet nem kérek.
Éppen ezért - és nevezhettek akárminek - most már ezerszer átgondolom, hogy kinek mit mondok el. S bizony hiába vannak olyan emberek, akiket tényleg a barátaimnak tartok, egytől egyig csak akkor mondhatnák el igazán, hogy ismernek, ha néha összeülnének és megbeszélnék, hogy mit tudnak rólam. Még szerencse, hogy ennek nem nagy az esélye, mert hát kell néha olyan láncszem is a gépezetbe, akit nehezen találnak meg mások.

Beteges? Hát igen, üdv a világomban.
Csók, puszi ;)