Igen, igen, igen *.*
Amíg középiskolás éveim alatt kifejezetten utáltam, rühelltem és megvetettem a Hétfőket - nem csak az órarendem miatt, ami eléggé gáz volt. - addig most Egyetemista éveim kezdetén - az órarendtől eltekintve, mert hát lássuk be reggel 8kor testneveléssel kezdeni, eléggé szar állapot xD - imádom a HÉTFŐT *.* előző bejegyzésem is már árulkodhatott arról, hogy ez így lesz, de most már hivatalos.
Az a helyzet, hogy be vagyok pörögve, elvesztettem az eszemet, főleg most, hogy itt érzem magam mellett az illatodat *.* Egyszerűen más világba kerülök a hatására, még ha ez eléggé hülyén is hangzik.
Miután Tamás drága tegnap egy életre leírta magát nálam, azzal a cselekedetével, hogy képes volt a legjobb barátja kíséretében jönni hozzám. - Istenem, hogy milyen nagy kísértés volt a képedbe röhögni... Kár, hogy nem tettem meg. - SZERENCSÉTLEN.
Szóval ezek után már tényleg úgy gondolom, hogy nekünk nincs már jövőnk. Mert hát ugye meg se beszéltük a dolgokat, stbstb. De lássuk be nekem már gusztusom se lenne hozzá.
S tartsatok mindenféle ribancnak vagy kurvának, de igenis érdekel más. És nem csak Szombathelyen fogok mutatkozni vele, hanem bizony Zalaegerszegen is, mert ez az én életem és azt csinálok, amit akarok ;) Akinek pedig nem tetszik, tartsa meg magának a véleményét, majd ha érdekel, akkor megkérdezem.
Nah de végül is a lényeg az, hogy én most jól érzem magam. MELLETTE(!!!!), mert igenis ezalatt a 2 hét alatt az Ő oldalán sokkal több dolog történt velem, mint másokkal 3-4 hónap alatt szokott. És én ezt élvezem, mert ez már egy más világ, mint a gimnázium.
Hivatalosan is imádom a Hétfőket *.*
vasárnap, szeptember 25, 2011 |
Címkék:
My life
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése